2011. május 27., péntek

Az olimpiai járadék

„Harmincötödik életévének betöltését követő év január 1. napjától kezdődően élete végéig olimpiai járadékra jogosult” minden olimpiai érmesünk már 1998 óta.
"Az első helyezést elért érmes járadékának mértéke a bérből és fizetésből élők előző évi - a Központi Statisztikai Hivatal által számított - országos szintű bruttó nominál átlagkeresetének megfelelő összeg." szól a törvény.

Az összeg
Nehéz adatot találni az összegre nézve, mert a bruttó átlagkereset 2011 márciusban 217.061 forint volt, ugyanakkor az  index szerint a 2009-es szinten be vannak fagyasztva az összegek, ez kb 200 ezer Ft. Ennyit tesz ki havonta az államkasszából az olimpiai aranyérmesek járadéka, 35-ik szülinapjuktól kezdve, amíg élnek. Az ezüstérmes az aranyérmes 60%-át, a bronzérmes pedig a 40%-át kapja. Az özvegyeik a járadék felét kapják, szintén életük végéig. 2001-től kezdve érmenként egy edző is kapja (a versenyző járadékának felét).
A plusz érmekért nem jár a teljes plusz járadék: "Az az érmes, aki kettő, három vagy négy első helyezést szerzett, érmenként további 20 százalékkal emelt összegű, az öt vagy ennél több első helyezést szerzett érmes kétszeres járadékra jogosult."
Továbbá a Nemzet Sportolója járadék tulajdonosa sem kapja többé az olimpiai járadékot.
A sportról szóló törvényben meghatározott olimpiai járadék adómentes bevételnek minősül.

Amikor nem jár - érdemtelenség
A törvény 2009 óta részletesen leírja az olimpiai járadékra is és a Gerevich-ösztöndíjra vonatkozóan is az érdemtelenség szabályait. Ilyen eset, ha valaki még a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények időszakát éli, vagy próbaidőre bocsátották, vagy éppen büntetőeljárás van ellene folyamatban, esetleg börtönben ül, mint Farkas Péter judo olimpiai bajnok.

Ezek az unalmas (?) adatok hozhatnak némi választ azokra kérdésekre, hogy miért is kell valakinek évekig (!) repedt hátcsigolyával játszani, vagy miért kell öt és fél hónapos terhesen, orvosi tanács ellenére, napi 25-30 km-t kajakozni. Férfiak is megteszik, nemcsak női versenyzők, logikus, de nekem ez a két hír ütötte meg a fülemet mostanában.

A fenti idézett 2009-es Sportgéza cikk szerint kb 900 ember kap olimpiai járadékot, ami 1,2 milliárd forintjába kerül az államkasszának minden évben (a világban alig pár másik országban létezik ez a forma egyébként).
Idekapcsolódik még két tanulságos idézet egy 2007-es kutatásból (Keserű Csaba és Dénes Ferenc)
"A magyar olimpiai érmek jelentős része olyan versenyszámokból származik,amelyeknek a nemzetközi élvonala szűk és médiában való megjelenése nem számottevő, ezért az olimpiai sikereknek a sportolásra ösztönző, mozgósító szerepe korlátozott."
"A különlegesen tehetségeseket ez a támogatás halálukig elkíséri, akár 40-50 évvel a kimagasló sikert követően is járadékot fizet nekik a közösség. Ezen sportolók pályafutásuk aktív szakaszában, sikereik csúcsán jelentős jövedelemre tesznek szert a magángazdaságból is, reklámjövedelmek, versenydíjak, rajtpénzek, közszereplések,stb. formájában. A költségeket a köz állja, míg az egyéb jövedelmek a versenyző jövedelmét gyarapítják."
A fotó forrása itt.
A magyar sporttörvény pedig elérhető itt.

10 megjegyzés:

Encsi írta...

Ritkán nem értek veled egyet, de én most nem látom az ok-okozatiságot a felhozott példáidban. Nem hiszem, hogy Janics Natasa azért edz, mert nem akar táppénzre vonulni - őbennük ennél már jóval erősebb a versenymotiváció. És nyilván nagy az edzők nyomása, de aki mondjuk ifi korától évtizedeket áldozott az élsportra, az nem azért nem vonul vissza egy sérülés miatt, mert attól tart, hogy nem lesz pénze, hanem mert ha már annyit belefeccolt, nem akar lemaradni a csúcsközelről, tart ameddig tart.

És abszolút híve vagyok annak, hogy jutalmazzuk az olimpikonjainkat, de lássuk be: ez az összeg életük végéig, havonta, adómentesen, ritka luxus ma Magyarországon úgy, hogy mellette még elmehetnek edzőnek/sportmenedzsernek/bárminek a következő 20-30 évben.
Sokkal kritikusabbnak tartom azoknak a hivatásos sportolóknak a javadalmazását, akik az életüket a sportra tették fel, és véletlenül nem olimpikonok (mitadisten). Akinek nincs akkora szerencséje, hogy népszerű sportágban nyomja, vagy személyes szponzorai vannak... több mint 20.000 emberről beszélünk. http://www.vasarnapihirek.hu/sport/kedvezmeny_a_sportoloi_gigapenzeknek

Névtelen írta...

ha nem kapnának egy fillért se, ugyanígy hajtanának? haha

Encsi írta...

Nyilván nem ugyanúgy. De mint ahogy (jobb esetben) a normál ember munkahelye se csak abból áll, hogy fizuvan, hanem kihívások, bizonyítási vágy, elismerésre vágyás, öröm az elért eredmények felett, ez náluk ugyanígy játszik sőt. Fogalmazhatunk úgy, hogy éveket, évtizedeket invesztáltak, hogy "álmaik munkahelyére" jussanak, szóval szerintem ez nem elsősorban anyagi kérdés náluk.
Ha az lenne (lásd cikk) kb 95%kal kevesebb hivatásos sportoló lenne sztem :)

Névtelen írta...

Persze. Két gondom van: az egészségük árán is.. esztelenség, de rendben, saját döntés.
Hanem a "normál ember" nem kap 35 éves korától élete végéig állami sportnyugdíjat, idén 220 rongy havonta! (inflációval emelik).. De még az özvegyének is fizet az állam, annak is haláláig. Csak a magyarok ilyen gazdagok, meg románok, bolgárok, máshol nincs ilyen.
Az USA sportolók nem kapnak állami pénzt, mégis van ott néhány aranyérem, mintha.

Névtelen írta...

Kolonics úgy halt meg edzésen, emlékeztek rá, pár évvel ezelőtt!
Értem, hogy még ezt az olimpiát meg akarta nyerni, pedig előtte voltak figyelmeztető jelek.

lilakávé írta...

Aki nem kerül olimpiai dobogóra, annak el kell mennie dolgozni - mindenhol a világon.
Fura mellékzönge, hogy épp kormányzati ördögűzés van a kedvezményes nyugdíjak ellen.

lilakávé írta...

Janicsot meg kimondottan kedvelem :) csak az aktuális példa miatt került a cikkbe Szávay Ágival együtt.

Névtelen írta...

Janics Natasa nem 36, hanem 28 éves!!Az ő teste, az ő gyereke, ahogy Rubint Rékáé is, és a saját felelősségük!Az ember nem születik olimpikonnak, hanem kőkemény munka, izzadság, lemondás stb. árán lesz az! Aztán jönnek az eredmények, a szponzorok jó esetben, ha látnak benne fantáziát! Az élsport nem az egészségről szól, ez már régóta nem titok, mindenki tisztában vele, maguk a sportolók is! Olimpikon barátnőm igen nagy bajban lenne a járadék nélkül, hiába dolgozik, de egyedül neveli a két gyerekét. Ne általánosítsatok a járadék nagyságát tekintve, mert én pontosan tudom, hogy mennyi az övé és negyedannyi sincsen, mint ami itt említve van! K. Gy. esetében én is meglepődtem azon, hogy menyasszonya(!) a londoni olimpiáig K.Gy. szüleivel egyenlően megosztva kap járadékot....

lilakávé írta...

Ha elmúlik 35, akkortól - az, aki olimpiai dobogós - élete végéig végéig kapja az olimpiai járadékot. Akár még 50 évvel azután is, hogy nyert.
A 36 évet benéztem, a szövegből kivettem, köszönöm a jelzést.
A felkészüléshez a Gerevich ösztöndíjat kapják, vagyis ezt értelemszerűen csak aktív korukban kapják.

lilakávé írta...

A járadék összegét a sporttörvény határozza meg, ahogy írtam is a posztban.

 

©2009 Nők mozgásban | by TNB